Fogy a levegő Obama körül

2010.09.26. 13:12 www.hirbase.blog.hu | Szólj hozzá!

Szétszéledt a gazdasági stábja, megtagadják a párttársai, és akad olyan egykori híve, aki már belefáradt abba, hogy védelmébe vegye őt. Nehéz időket él Barack Obama amerikai elnök, de most már láthatóan mindent egy lapra, a gazdaság felpörgetésére tett fel, és volt már olyan elődje, akinek sikerült talpra állnia hasonlóan katasztrofálisnak tűnő helyzetből.

Tovább

Vélemény: Hat bizony, de hogy az o -Obama - szavaival eljek, egy haborut konnyebb elkezdeni mint befejezni..Vietnamban is elkepeszto verfurdo kezdodott, amikor kivonultak, Afganisztanban Irakban sem lenne mas, csak meszarszek az amerikabarat helyieknek.

Az lenne aztan az imidzsepitis, meg a fair dolog, jo uzenet a vilagnak, hogy jo lora teszik, aki az USA-ban bizik.
Nagy pofaval odavonulni volt hulyeseg, nem artott volna egy kis helyzetelemzes, koltsegveteskeszites, strategia, meg miegymas, hulye demagog szovegelesek helyett.

 

Meghalt "Hetty néni" a Váratlan utazás sorozatból

2010.09.26. 13:06 www.hirbase.blog.hu | Szólj hozzá!

Szomorú hír: hosszú betegség után tegnap este elhunyt Jackie Burroughs színésznő, akit leginkább a Váratlan utazás Hetty nénijeként és az Anna sorozat Amelia Evenseként ismerhettünk.

Tovább

Vélemény: Nagyon szerettem aVáratlan utazást és Hetty nénit is,mindig olyan szigorú volt,de nagyon kedves .
Sajnálom,hogy meghalt.:(Nyugodjon békében!

 

Érdekességek!

2010.09.26. 12:59 www.hirbase.blog.hu | Szólj hozzá!

Folytatódik a Dob + Basszus
Megvan az év első sikersorozata?
Teljes a Mission: Impossible 4 szereplőgárdája
Posztapokaliptikus scifi készülőben
A The Big Bang Theory még mindig nagy kedvenc
Készül a Bill és Ted-filmek harmadik része
Az első lesivideó és lesifotók a Captain America forgatásáról
Újabb három sorozat folytatásáról döntöttek

 

Újraindúl a hirbase!

2010.09.26. 12:57 www.hirbase.blog.hu | Szólj hozzá!

Folytatódik a hírközlés itt a hirbase-n!

Sajnos senki sem írt tanácsot, véleményt a blogról: ettől függetlenül megy tovább az oldal, és ettől függetlenül továbbra is várom a véleményeket!

------------------------------------------

 

Átmenetileg szünet!

2010.09.23. 17:22 www.hirbase.blog.hu | Szólj hozzá!

Üdv!

Az oldal átmenetileg szünetel, de hamarosan újraindul és várja vissza a hírolvasókat!....

Addig ha kérhetnék egy ilyet, kérem aki látogatta az oldalt úgymond rendszeresen, az kérem írja meg kommentben, hogy mi a véleménye...

Lehet, hogy valakinek nagyon nem jött be, és haszontalannak tartotta, de érdekel, hogy mivel tegyem jobbá a hírbázist...

Előre is köszönöm a segítséget!

      2010.09.23.

                    hirbase

 

Őrület! Máris lagzit tervez a fiatal énekesnő

2010.09.22. 17:28 www.hirbase.blog.hu | Szólj hozzá!

Miután szakítottak egy rövid időre, Miley Cyrus és Liam Hemsworth most felmelegítették a kapcsolatukat, és máris házasságról beszélnek. Nem korai ez még egy kicsit?

Tovább

Vélemény: szerintem ha össze is házasodnak akkor előbb vagy utobb válni fognak

 

Pontosan az mutatja, hogy nem elég érett, hogy annak akar tűnni...és hogy (elvileg) házasságra is adná magát xD Ha igazán érett lenne akkor várna még

 

Újpest: Igazságtalan az MLSZ büntetése

2010.09.22. 17:22 www.hirbase.blog.hu | Szólj hozzá!

Csehi István, az Újpest ügyvezetője túlzottnak, igazságtalannak és szakszerűtlennek nevezte a Magyar Labdarúgó Szövetség fegyelmi határozatát a szeptember 11-i, Ferencváros elleni bajnoki (6-0) mérkőzésen történt rendbontásokkal kapcsolatban.

Tovább!

 

 

Pletykák a Nintendo 3DS körül

2010.09.21. 18:50 www.hirbase.blog.hu | Szólj hozzá!

A korábbi közleménnyel ellentétben nem szeptember 29-én, hanem november 11-én jön ki az új hordozható Nintendo játékkonzol, a 3DS Japánban. Ezután felmerül a kérdés, vajon hogyan is kell értelmeznünk a japán szavakat, mert ez azért nem kis csúszás.

Tovább

Vélemény: Úgy se lesz akkora rajongó tábora, mint a NES-nek volt, lesz. A legnagyobb konzol, naponta tolom a 20 éves játékokkal. Többet érnek, mint ezek.

 

The Event: Megvan a Lost - Eltűntek utódja?

2010.09.21. 18:19 www.hirbase.blog.hu | Szólj hozzá!

Az új sikersorozatot már premierje előtt mindenki látni akarta. Nem is csoda, hogy 200 nemzetközi csatorna vásárolta meg a sugárzás jogait.

Tovább

 

 

 

 

 

 

Okostelefonnal mérhető a helyi légszennyezettség

2010.09.21. 16:32 www.hirbase.blog.hu | Szólj hozzá!

Légszennyezettséget elemző programot készítettek okostelefonokra amerikai kutatók. Az alkalmazás az égről készült fénykép alapján határozza meg a levegő tisztaságát.

Tovább

 

A kertvégi budik is látszanak majd az ország fotóin

2010.09.21. 16:25 www.hirbase.blog.hu | Szólj hozzá!

Nagy felbontású, különleges légifelvételeket készíttet az országról a kormány, hogy pontosan felmérhesse a nemzeti vagyont - utakat, földeket, épületeket. Az [origo]-nak nyilatkozó szakemberek szerint az adatbázis hasznos, illegális hulladéklerakókat, árvízveszélyes területeket is kiszúrhatnak segítségükkel. A fotók 10 centis pontosságúak is lehetnek, a Vidékfejlesztési Minisztérium szerint retteghetnek a földjükkel csalók és az illegálisan építkezők.

Tovább

Vélemény: Én is védeném a projektet. Ha azt nézem, hogy 'csak' 100millió, és még valami hasznos is kisülhet belőle, legalább jó helyre megy az a pénz.
Aki ilyesmivel foglalkozik, annak egy friss térkép baromi jól jön. Mondjuk ha már fent van a gép a levegőben, a sima fotó mellé nyomhatna valami infrát is vagy mit, (annyira nem értek hozz) olyanokkal azt is megmondják, milyen zöldség terem az adott földterületen. Statisztikákhoz nem lenne elvetélt dolog. Geográfusok, földrajzosok, mezőgazdászok, geodéták, környezetvédők, vízügyesek, stb. mind hasznát vennék egy ilyen térkép+adatbázisnak.

Persze én is félek, hogy nem véletlenül rendelték meg, de bízom benne, hogy hasznos dolgokra akarják használni.

 

Fantasztikus Gran Turismo 5 trailer

2010.09.20. 19:42 www.hirbase.blog.hu | Szólj hozzá!

A Gran Turismo mindig is az egyik legjobban kinéző autós játéksorozat volt, és ez alól az új, ötödik rész sem lesz kivétel.

Tovább-A videóért és a cikkért!

 

Negyedszerre is kikapott a Megasztár

2010.09.20. 17:29 www.hirbase.blog.hu | Szólj hozzá!

Újfent összecsapott a Megasztár és az X-Faktor, de negyedszerre sem sikerült nézettségben nyernie a Tv2-es tehetségkutatónak.

Tovább

 

Amatőr YouTube-videók a Guggenheim Múzeumokban

2010.09.20. 17:24 www.hirbase.blog.hu | Szólj hozzá!

A YouTube-ra naponta feltöltött többszázezernyi amatőr videóból kiválasztották azt a 125 alkotást, amelyek további válogatás után a kortárs művészek megbecsült alkotásai közé kerülhetnek.

Tovább

 

Itt a The Expendables - A feláldozhatók szinkronos előzetese

2010.09.19. 20:32 www.hirbase.blog.hu | Szólj hozzá!

Vass Gábor, Dörner György és Epres Attila lesz ott a The Expendables - A feláldozhatók című Sylvester Stallone-akciófilm magyar hangjai között, legalábbis ez derül ki a film szinkronos előzeteséből.

Tovább

 


szólj hozzá: The Expendables - A feláldozha

Nézzétek!-Érdekes!

 

Katy Perry fergeteges show-val készül

2010.09.19. 16:20 www.hirbase.blog.hu | Szólj hozzá!

Csakúgy, mint minden világsztár, Katy Perry is brutáljó színpadi díszletekkel érkezik majd hazánkba!

Tovább

 

Új betegség a Facebook függőség. Te függő vagy?

2010.09.19. 12:56 www.hirbase.blog.hu | Szólj hozzá!

A Lightspeed Research piackutató felmérése szerint a felhasználók 53%-a játszott már a Facebook megannyi játéka közül eggyel, míg 19%-uk úgy gondolja magáról, hogy függő. Az Amerika északi részén készült felmérés szerint a hölgyek a férfiaknál nagyobb eséllyel vannak jelen a közösségi portálon (75% és 63%), és közülük többen is játszanak annyit, hogy függőnek tekintsék magukat (21% és 17%).

Tovább

Vélemény: nem mert nem szeretek gépen játszani nem is szoktam s nem is játszok már vagy 3 éve. s facebook-olok de nem vagyok mániás

 

én napokon át is tudok lógni a facebookon, és még nemis kaptam vírust:D

 

b+ függőség, mi...
ki tud napokon át az fb-n lógni amikor tele van vírussal?

 

 

 

Kiizzadta a győzelmet a Real, Vadóczék kikaptak Mallorcán

2010.09.19. 12:48 www.hirbase.blog.hu | Szólj hozzá!

Az Osasuna 2-0-ra kikapott szombaton Mallorcán a spanyol labdarúgó-bajnokság harmadik fordulójában, Vadócz Krisztián a 73. percig volt a pályán a vendégeknél. Az Espanyol 1-0-ra verte a vendég Almeríát, a Real Madrid kiszenvedte a győzelmet a Sociedad otthonában.

Tovább

 

Érdekességek!

2010.09.18. 21:33 www.hirbase.blog.hu | Szólj hozzá!

Itt a 3D-s Avatar-pornófilm előzetese
Lehet, hogy mégsem készül el az 500 millió dolláros film
Mégsem tér vissza a Spartacus főszereplője a sorozatba
Újabb meséből lesz élőszereplős film
Tévésorozat készül James Cameron filmjéből
Napjaink legfontosabb dokumentumfilmjének előzetese
Pár kitartó ország nem hajlandó behódolni az Avatarnak
40 perc, amit nehéz lesz kiheverni

 

Szétszakíthatatlan páros az X-Faktorban

2010.09.18. 21:26 www.hirbase.blog.hu | Szólj hozzá!

Nagyot üthetett volna Varga Lilla és Bartha Ákos előadásában Gabriella Cilmi – Sweet about me-je, de a zsűri szerint a duó énekesnője egyelőre gyenge pont volt a produkcióban. A párost az első menetben ugyan tovább engedték, azonban előre figyelmeztették őket, hogy ez így ebben a formában még kevés a sikerhez.

Tovább

Mi a véleményed?

 

 

 

  

 

Otthon kapott ki a Fradi a Siófoktól

2010.09.18. 21:20 www.hirbase.blog.hu | Szólj hozzá!

Az Újpest elleni súlyos vereség után a Siófoktól is kikapott a Ferencváros a labdarúgó NB I-ben, méghozzá hazai pályán. A Siófok először győzött idén, Prukner edző szerint nagyon görcsölt a Fradi.

Tovább                                                                     

 Mi a véleményed az esetről?

 

Dzsudzsák: Mindenki azzal fogadott, hogy mi történt a Debrecennel

2010.09.18. 17:09 www.hirbase.blog.hu | Szólj hozzá!

Dzsudzsák Balázs góljával pontot mentett a PSV számára a Sampdoria elleni Európa Liga-mérkőzésen, de a szélső inkább csalódott volt a döntetlen miatt, mivel szerinte a holland csapat uralta a találkozó nagy részét. Dzsudzsák dicsérte az ellenfélnél játszó Koman Vladimirt, sajnálatát fejezte ki egykori klubja, a Debrecen ötgólos veresége miatt, a válogatott körül kirobbant balhéról azonban nem kívánt nyilatkozni.

Tovább

Vélemény: Dzsudzsák Balázs igazi focista, sportemeber! Nem minősítget, nem kritizál, inkább futballozik! Kár, hogy kevés hasonló adottságú magyar focista futkos "az otthon zöld fűvén..."!

Neked mi a véleményed erről?

 

Vizsgálja a médiahatóság az Édesnégyes erotikus jeleneteit

2010.09.18. 17:03 www.hirbase.blog.hu | Szólj hozzá!

Már nyolc nézői panasz érkezett a Tv2-n futó Édesnégyes című műsor miatt: a tévézők az este hétkor, 12-es karikával vetített valóságshow-t a túlzott erotikus tartalom miatt jelentették fel.

Tovább

Vélemény: a lényeg, h van egy jogszabály amit be kéne tartani az elszabadult médiaszemét gyártóknak.

az, h tényleg silány ribanc-stilusban nyomják a csajok az az ő dolguk, de azt, hogy a p**jukat riszálják, egyik fogdossa a másik ütközőit--na azt már tényleg nem ilyen módon kéne bemutatni.

sajna "mindent a nézettségért" -elv dominál.

én kaja közben ragadtam le pár percre, de tényleg csak annyira, hogy az affektáló főhősnők mindegyikének lássam a megynilvánulásait--ennyi kb elég is volt belőlük. több bulvárfogyasztó nőismerősöm / értsd nőknek készült celeb-leltározó újságok fogyasztói csoportja /is kinyilvánitotta, hogy ezzel a műsorral alulmúlták magukat.

viszont ez esetben ha van egy jogszabály akkor azt be is kell tartani---adják le 8 de inkább 10 után és legyen boldog az vele aki akar. az sem érdekel ha oboaleckével bővitett énekórát tartanak, de ne főműsoridőben és rosszul beminősitve.

ennyi lenne a megoldás.

amúgy meg ezek a kereskedelminek csúfolt bulvárcsatornák nyomába se érnek az anyacsatornáiknak. ott nem 20 perc műsor 25 perc reklám megy.

milyen istentől elrugaszkodott IQ-hiányos szerkesztő az pl aki egy gyerekrajzfilmet megszakitó reklámblokkba beteszi a hüvelygomba-tampon-lábgomba-büdős száj reklámokat ?????

ez is hungarikum.......

Neked mi a véleményed?

 

Ingyenszoftver: foci és új Explorer

2010.09.18. 16:56 www.hirbase.blog.hu | Szólj hozzá!

Ezen a héten a focijátékok rajongói minden bizonnyal elégedettek lesznek, hiszen két új játék demóját is letölthetik, megérkezett az új FIFA, és a Pro Evolution Soccer is. A többieknek az Internet Explorer legújabb, gyökeresen átdolgozott, 9-es kiadásának béta verzióját, illetve a számítógép automatikus ki- és bekapcsolásával áramot megspóroló segédprogramot ajánlunk figyelmükbe.

Tovább

FIFA 11 (magyar)

A FIFA 11 focisorozat új része teljesen átdolgozott grafikával, látványosabb animációkkal, könnyebb, konzolosabb irányítással, valamint intelligensebb kapusokkal rendelkezik. Számtalan új funkcióval lett gazdagabb a játék, ilyen a 360 fokos precíz labdavezetés, a Pro Passing passzrendszer, a test-test elleni küzdelem, illetve a Personality funkció, amely az egyéni képességekkel láthatjuk el a játékosokat, további lehetőség még a kapus irányítása. További újítást jelent a szurkolók, a buzdító énekek kiabálások beállítása a csapatokhoz.
A FIFA 11 demóban Chelsea, Barcelona, Real Madrid, Juventus, Bayer Leverkusen, Olympique Lyon csapatokkal játszhatunk  3 perces meccseket a Estadio Santiago Bernabeu stadionban.

Letölt!

Képek!

Pro Evolution Soccer 2011

A Pro Evolution Soccer (PES) a kifinomultabb grafikája mellett számtalan újdonságot tartalmaz. Ilyen a játékosok kifinomultabb mesterséges intelligenciája, amely több mint 1000 új mozdulatsorral bővült ki, vagy az online Master League lehetőség. További újdonság, hogy szabályozhatjuk a passzok erejét, irányát és a pontosságát, illetve a 360 fokos irányítással tucatnyi mozgás áll a rendelkezésünkre, ami a labda űrtartalmát, súlyát, tömegét is figyelembe veszi. Játékmódokból a Bajnokok Ligáján és ez Európa Kupán is indulhatunk, de ezek mellett például a dél-amerikai bajnokságban is focizhatunk

Letölt!

Képek!

Várom a tapasztalatokat!!!

 

 

Érdekességek!

2010.09.16. 21:19 www.hirbase.blog.hu | Szólj hozzá!

Babylon A.D. - Vin Diesel legújabb akciófilmje
Ők lehetnek benne az új Való Világban
Így készült az év mozis meglepetése
A Debrecen összes Európa Ligás focimeccsét élőben láthatjuk
Ütősre sikerült Johnny Depp új thrillerjének előzetese
Szinte biztos, hogy lesz Resident Evil 5
Hollywood ravaszul taktikázik a 3D-s Blu-ray-lemezekkel
Újabb népet igázott le az Eredet

 

 
süti beállítások módosítása