Mégsem lesz idén Megasztár!

2011.08.18. 22:44 www.hirbase.blog.hu | Szólj hozzá!
Budapest ‒ A rengeteg felhívás, reklám és casting ellenére úgy tűnik, mégsem indítja el az idén ősszel nagy sikerű műsorának, a Megasztárnak a hatodik szériáját a TV2.
 
A csatorna nyár elején jelentette be a nagy hírt, amely szerint megújult zsűrivel és jóval nagyobb téttel vág neki a tehetségkutatónak. A tervek szerint két új ítész is került volna a zsűriasztal mögé, Bereczki Zoltán énekes-színész, valamint Falusi Mariann dzsesszénekes személyében.

A műsor struktúráját is meg akarták változtatni: az énekesek már nagyobb tétért küzdhettek volna, és a középdöntőbe is kevesebben jutottak volna be, az első válogatókat már meg is tartották Tilláék.

Úgy tűnik azonban, hogy ez még várat magára, a Blikk információi szerint a csatorna úgy döntött, mégsem tűzi műsorra a tehetségkutatót.

A TV2 programigazgatója, Kiss Péter a Blikknek elismerte, valóban csúsztatják a Megasztárt.

- A következő időszakban új valóságshownk-ra, az ÖsszeEsküvőkre koncentrálunk. A különleges izgalmakat tartogató reality napi összefoglalókkal, látványos showműsorokkal és késő éjszakai kiadásokkal kerül képernyőre, emellett pedig jön a Jóban Rosszban dupla részekkel, és visszatér Hajdú Péter is a Frizbivel – mondta.

Blikk információ



A bejegyzés trackback címe:

https://hirbase.blog.hu/api/trackback/id/tr333163797

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

süti beállítások módosítása