Műteni kell Alekosz gerincét?

2011.06.03. 14:51 www.hirbase.blog.hu | 2 hozzászólás

Sebestyén Balázs a Szerelem a legfölsőbb szinteken című műsorban mondta azt, hogy Alekosz nem is lenne Alekosz a "támadó kobra" tartás nélkül, de kevesen tudják, hogy a pókhasú görög macsó rossz tartásának hátterében komoly gerincbetegség áll.

"Már gyermekkorában sem volt egyenes a háta; mondjuk akkor még nem látszott ennyire görbének. Két és fél évig bokszolt a fiam, és nagyon jól ment neki" - mesélte Nagy Tibor, Alekosz édesapja a Hot magazinnak. "Először a törökbálinti csapatot erősítette, majd éppen azért, mert igen jó eredményeket ért el, átigazolták a KSI-be. Végül azért hagyta abba, mert felfedezték, hogy gerincferdülése van, amely, mint az később kiderült, már akkor is fájdalmat okozott neki, de nem akart nekünk erről beszélni."

A gerincferdülésre az ugrálós sportok, amelyek igénybe veszik a gerincet, nincsenek jó hatással, ezért Alekosz abba is hagyta a bokszolást.

A gyermekkorban kezdődő gerincferdülésnek olyan súlyos következményei lehetnek, mint a porckorong-elváltozás, illetve a gerincsérv, amelyek komoly fájdalmakkal járnak. Emellett a Bechterew-kór támadhatja meg a nagyízületeket, gyullladást okozhat a belekben, a szembelhártyán és ritkán az aortabillentyűn is.

"Rengeteg gerincproblémát meg lehetne előzni megfelelő ággyal, mozgással és helyes testtartással, de ilyen súlyos esetekben már operálni kell" - hangsúlyozta a Hot magazinnak dr. Kóczián István.

Mit szólsz hozzá?

 

life



A bejegyzés trackback címe:

https://hirbase.blog.hu/api/trackback/id/tr212954317

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

www.panda-online.hu 2011.06.03. 15:48:23

Hasznos és remek az oldal. Csak gratulálni tudok. Viszont, ha ingyenes próbaverziós vírusirtóra lenne szükség, kedvezményes, jutányos áron akkor látogassatok el a honlapomra, a www.panda-online.hu címen

süti beállítások módosítása